Serie BloG

Minden érzés más, minden ember változik,
valami örök és valami csak távozik.
Valami szép, olykor megható,
a lélek szava mi felmutatható.
Azt hittem megtettem mindent,
mégsem érzem az élet örömeit itt bent a szívben!
Mit minden nap fájlalok,
tudod csak kérned kell és megkapod.
Hogy törhesd aztán ezer szilánkra,
én látok még szépet a világban,
hol mindketten sötét napokat élünk,
csak pofonokat adott az élet nekünk.
De kár megállnod tudod tovább mehetünk,
Hiszen együtt, boldogok lehetünk,
Hiszen együtt, mindent megtehetünk,
Hiszen együtt, mindent megtettünk.
Tudom hogy élek, tudod hogy félek,
hogy elveszítelek téged,
mégsem érted hogy szeretlek,
mégis mondod hogy túlzásokba esek,
hogy bántanál mert te úgy szeretsz,
kérlek értsd meg nem érdekel a fájdalom
érted megszokom, megszököm
a gondok elől és neked mondom
kérlek védj meg mert elveszek a világban
kérlek óvj meg mert meghalok a világban.
Minden mire vártam egy képben megláttam,
majd álmaimban, angyalként szálltam.
Kéz a kézben, forró lázban,
a fényed melegített hogyha fáztam.
Kaptam valamit, kérlek ne vedd el!
Hiányzol nekem, kérlek ne menj el!
Az egyetlen dolog az életemben,
mi biztos kell nekem, az te vagy nekem!
Te vagy a levegő, mi nélkül nem élek,
te vagy a biztonság, melletted nem félek!
Mondani bármit vagy tenni mit szeretek,
tudom mondtad nem érzed, hogy szeretlek!
De így van, csak hinned kellene bennem!
Szeretni fájdalom után én is mertem.
A szemedbe néztem és láttam a szépet,
a szemed be hunytad és éreztem a véget.
De én megteszek bármit csak légy velem kérlek,
mert nélküled szürkének látom a kék eget,
nélküled nem láthatom a lényeget!
Míg nem voltál, nem ismertem a szerelmet,
míg nem voltál, megvetettem az életet,
hogy maradsz az egyetlen mit remélhetek,
hogy elmész, mitől félhetek,
hogy elmész, mert nélküled nem élhetek!

>Ha MeG aKaRoD hAlLgAtNi<

Százszor fogalmaztam át e lapot,
Százszor gondoltam át mit írjak Neked,
Számítok rá, hogy választ nem kapok,
Száz év múlva sem érem el a kezed.
Beszélni nehéz, ezért csak írok,
Remélem, olvasod e levelet,
Torkomban gombóc, szólni nem bírok,
Kérlek, ne felejtsd el a nevemet!
Erősnek mutatom magam, de amikor nem lát senki, könnyezek,
A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet,
Vagy Te, ha véletlenül hallgatod ezt a számot,
Most írok egy levelet, amelyet Neked szánok.
Az egész életem csődbe ment, lehúzhatom a klotyón,
Indulásra készen állok, már nincs itt semmi motyóm,
De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer,
S a belőled fakadó űrnek adózok egyetlen néma perccel!
Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek.
A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.
Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám,
Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.
Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,
Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!
Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,
Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,
Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!
Vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet,
Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg,
Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket.
A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg.
Minden emlékeddel két kezem között vérbe fagyva heverek,
De már megérte, ha csak egyszer is szíven talál pár sorom,
Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom,
Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom.
Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket,
Látni akartam ismét szemedben a fényeket,
De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget!
De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget!
Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már,
Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár,
Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz,
Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,
Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!
Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem,
Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem.
Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem,
De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem.
Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért,
Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért.
Mindig is a kacérság volt a szemedben, de nem vettem komolyan,
A kedved ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan,
Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra,
Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra.
De Téged nem érdekel, amit érzek, mert az önzőséged elvakít,
Minden köteléket elvágtál, ami tőlem elszakít.
Eltaszítanám az életem, ha ehhez elég bátor lennék,
De csak a gondolattal játszom, hogy a tollal olyat tennék,
Hogy mielőtt befejezem ezt a levelet előtte átszúrnám a gigám,
És így megszűnnének az érzéseim és vele minden hibám!
De nem! Továbblépve megőrzöm örökké a nevedet,
És talán Te is rájössz ki vagyok, ha olvasod ezt a levelet.

>Ha MeG aKaRoD hAlLgAtNi<